Médiahatás: Kell-e nekünk médiaismeret?

A mozgóképkutúra- és médiaismeret a NAT vitaanyagának tükrében

„Míg a médiumok kultúraformáló jelentőségét ma már kevesen vitatják, annak iskolai oktatásával vagy inkább oktathatóságával kapcsolatban természetes bizonytalanság érezhető.”

/Hartai László/

Előszó

Jelenlegi írásomban a magyarországi mozgóképkultúra- és médiaismeret-oktatás aktuális helyzetével foglalkozom. Egyrészt más országok mozgóképoktatásához képest a magyar tantárgy története egy egészen sajátos, szintetizáló (filmtörténetre, médiaelméletre és kreatív médiahasználatra figyelmet fordítanak) jelleget ölt. Másrészt tanítják integráltan és külön óra keretében (az ország több iskolájában jönnek létre médiatagozatok, máshol pedig még integráltan, más tantárgyba beépítve sem tesznek említést róla), nem utolsó sorban pedig kiemelt figyelmet kap az új Nemzeti tanterv (NAT) vitaanyagában, amely felvetheti azt a kérdést, hogy vajon teljesen jó műveltségi terület között tárgyalják ezt az újszerű és szükséges tárgyat. Tovább

A magyar mozgóképkultúra- és médiaismeret sajátosságai

Mielőtt rátérnénk a konkrét témára, mindenképpen szemügyre kell röviden venni a hazai mozgóképoktatás történeti vetületét. A gyökerek a hatvanas évekre nyúlnak vissza. 1962-ben a magyar érettségi tételek között már olyan cím is felbukkant, hogy „A film (a rádió, a televízió) szerepe a művészi élmény felkeltésében, az irodalmi alkotások népszerűsítésében”, majd a film terjedésével megjelent a filmesztétika oktatásának igénye, amit kezdetben hajlamosak voltak egyfajta képes irodalomként értelmezni. A filmesztétika tantervbe való beemelése a magyar közoktatásba Európában egyébként egyedülálló kezdeményezés volt. Rövid időn belül a tárgyat már mozgóképkultúra- és médiaismeretre keresztelték, hangsúlyozva a tantárgy tematikai és szemléletbeli újraértelmezését. A korábbi Nemzeti alaptantervekben megfigyelhető a tantárgyon belül, hogy a kezdetben döntően filmalapú oktatásról a hangsúly a médiaelméletre, a tudatos médiafogyasztásra és részben a kreatív médiainformatikára tevődik át. A folyamatot jelképesen az alapul szolgáló idézett tanulmány címe is kifejezi – Filmesztétikától a médiaismeretig.[1]

Érdemes kitekintenünk a nemzetközi színtérre, hiszen a különböző országok mást értenek a mozgókép- és média oktatása alatt, aminek ismerete további fejlődési lehetőségeket adott és adhat a magyar oktatás számára. A Médiakutató egyik tanulmánya felhívja a figyelmet, hogy „a világban megjelenő mozgóképoktatási gyakorlatot három szempont alapján értékeljük”^{^[2]}

- A mozgóképoktatás elméleti alapjai.

- Mi az adott program célrendszerének jellegadó eleme, azaz milyen nevelési célokra „használják” a mozgóképet?

- A mozgóképoktatás milyen módon és milyen mértékben integrálódott az adott ország közoktatásába?

Az alábbiakban ezeket a pontokat röviden ismertetem az említett tanulmány alapján.

A mozgóképoktatás elméleti alapjai két nagy részre osztható. Angliában, Norvégiában és Svájcban a társadalomtudományi szemlélet érvényesül a tömegkommunikáció társadalomformáló erejére irányítva a figyelmet, míg Oroszországban inkább egy művészetszemiotikai-esztétikai paradigma figyelhető meg, amely a mozgóképes nyelv sajátosságaira (tér-idő, vágás, montázstechnika) helyezi a hangsúlyt.

Területenként, az ország gazdasági-politikai helyzetétől függően a nevelési célok is igen változatosak. Szintén Argentínában például a demokratikus-felzárkóztató modell valósul meg. Az iskola a „tömegkommunikáció eszközeinek üzeneteit értő polgárokat kíván nevelni, akik egyéni érdekérvényesítésük során felhasználják az iskolában elsajátított kommunikációs készségeket, és ismereteik birtokában részt vesznek a helyi társadalom tevékenységében. Végső soron tehát egy társadalmi modernizációs folyamatról van szó, amelyet segíthet az oktatás minőségének és hatékonyságának növelése.”[3]

Fejlettebb országokban a megfelelő médiaértés kompetenciájának kialakítása a tanórák célja, ami „mozgókép adekvát olvasását és használatát” jelenti, bár ahogy arra a tanulmány szerzője, Szíjártó Imre felhívja a figyelmet, „a különböző államok, sőt még az egyes intézmények között is nagyok a különbségek a tárgynak a tantervben való megjelenésében. Jelentősek az eltérések abban, hogy ez az iskoláztatás melyik szintjére terjed ki, hiszen számos helyen már az óvodában elkezdődnek a hasonló foglalkozások.”[4]

Nevelési célokon belül a harmadik típust egyfajta művészetelméleti és művészettörténeti szemlélet határozza meg, nem elfelejtkezve a társadalomtudományi modellről és a demokratikus-felzárkóztató szándékról.

Végezetül legyen szó a mozgóképkultúra- és médiaismeret közoktatásban elfoglalt helyéről. „Néhány országban az anyanyelven belül foglalkoznak mozgóképpel, másutt külön tantárgyként szerepel, megint másutt kereszttantervi anyagként; előfordul a három forma együttes jelenléte is” (Anglia, Amerikai Egyesült Államok, Skócia, Norvégia, Finnország), míg más országokban (Argentína, Nigéria, India) egyfajta alulról szerveződő, mozgalmár-jellegű indítványozásról van, amelyek leginkább tanítási órák után következő délutáni szabadidős programok keretében valósulnak meg.[5]

Ezek alapján a magyar mozgókép- és médiaismeret oktatásáról elmondható, hogy eddigi története során szintézisre törekedett. Akár az előző évek tanterveiben, de akár az újban is láthatjuk, hogy a jelelméleti-esztétikai modellből kiindulva és annak bizonyos sarkalatos pontjait megőrizve eljutott a társadalomtudományi modell felé. Küldetésében fontosnak tartja a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását, valamint a megfelelő médiaértés kialakítását, hogy „a tanulók választani tudjanak a hagyományos és az új médiumok teremtette nyilvánosságban, esélyt adva arra, hogy értő, kritikus, egyenrangú résztvevői lehessenek az új társadalmi színtereken zajló érintkezésnek.”[6] Az oktatási keretek között megvalósulásáról pedig tudjuk, hogy a délutáni filmklubok és médiaszakkörökön kívül más tanórákba integrálva vagy szerencsésebb esetben erre a célra külön szánt tanórán foglalkoznak a média tanításával.

A tantárgy védelmében

A magyarországi pedagógustársadalomban egyelőre nem kapott teljes létjogosultságot még a mozgóképkultúra- és médiaismeret mint tantárgy, noha ennek szükségessége vitathatatlan. Közhelyszámba menő már, hogy az iskola megszűnt a tudás egyedüli forrásának lenni, hiszen a média mint ismeretközvetítő rendszer igazi kiegészítője/vetélytársa a formális oktatásnak. Az alábbi pontokban[7] összefoglalom, hogy pontosan miért.

· A média szocializál – vagyis egyre inkább a társadalmi normák, értékek, minták közvetítőjévé válik. A diákok gyakran többet ülnek a képernyők előtt, mint családtagjaikkal beszélgetve vagy az iskolapadban, viselkedési és gondolkodási mintáikat a személyes élmények helyett sokszor a „villanypásztorként” használt médiából merítik.

· A média informál – vagyis a világ dolgai felől egyre gyakrabban a médiumokból tájékozódunk (televízió, sajtó, internet), amelyek információs módja meg is határozza a többség tájékozottságának jellegét, minőségét és mértékét.

· A média függőséget okozhat – mert az audiovizuális információrobbanás részben meg is bénítja életünket, ha nem tanulunk meg szelektálni, ha nem merjük kikapcsolni a készüléket, mert lehet, hogy a következő információ nagyon fontos lesz számunkra. Mivel az „égi csatornákon vagy a hálózaton” érkező üzenetekkel fokozatosan hasonló viszonyba kerülhetünk, mint a vallásos emberek a felsőbbrendű lényekkel, a személyiség autonómiájának védelmében tudatosítani kell a média világának „mágikus” természetét, hogy az „égi csatornák” üzenetei ne váljanak kábítószerré, valláspótlékká.

· A média hatalmi tényező – mivel önállósult hatalmi ágazattá vált, amely hasonlóan működik, mint a világgazdasági rendszer vagy a nagyhatalmi katonai-politikai gépezet, ezért világának ismerete nélkül ma már nem lehet igazán érteni a társadalmi folyamatokat.

· A média manipulálhat – mivel a médiaszövegek erősen befolyásolják a közönséget. Részint mert máshogy jelenítik meg a valóságot, mint ahogy azt a befogadó személyesen megtapasztalja, részint mert a kibocsátók gyakran tudatosan is manipulálni kívánják a közönséget. Meghatározható „rejtett érték- és érdekrendszer” alapján kívánják formálni a közvéleményt, gondoljunk pl. a politikai kampányokra vagy a fogyasztásra ösztönző reklámkampányokra.

· A média uniformizálhat – hiszen a mediatizált kommunikáció által is egyre inkább homogenizálódó világában, a „globális faluban” - ahol ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ételeket fogyasztják a diákok - alapvető a nemzeti identitás, a magyar nyelven beszélő művek „protekcionista” védelme.

· A média élményforrás – mivel a médiaszövegek egy része művészi alkotás, amely része a nemzeti és az egyetemes kultúrának, megismerni e műveket örömteli és tanulságos.

· A média szakmát adhat – hiszen sok iskolában próbálkoznak az iskolaújság, az iskolarádió vagy az iskolai zártláncú televízió működtetésével - vagyis a közoktatásban működő médiumok használatával -, amely a részvételi demokrácia, a nyilvánosság tanulásának legjobb módja. Másfelől egyre több olyan szakma képződik, amely igényli a tömegkommunikációs ismereteket.

· aki kimarad, az lemarad – vagyis aki nem képes a korszerű elektronikus eszközöket megvásárolni, vagy aki nem tanulja meg a „világháló” kezelését, az a versenytársadalomban hátrányos helyzetbe kerülhet.

A tantárgy helye a NAT-ban

Ez a felsorolás természetesen azt kommunikálja, hogy a mozgóképkultúra- és médiaismeret filmelméleti-filmtörténeti része háttérbe szorul. Vitathatatlan, hogy az új Nemzeti alaptantervben a médiás rész kb. 60-70 százalékos túlsúlyban van, hiszen a Fejlesztési célok – nevelési részben is inkább a médiatudatosságot, a tömegkommunikáció és társdalom kölcsönhatásának fontosságát emelik ki: „A médiatudatosságra nevelés lehetővé teszi, hogy a tanulók a mediatizált, globális nyilvánosságnak felelős résztvevői legyenek; értsék az új és hagyományos médiumok nyelvét. Az értelmező, kritikai és tevékenybeállítódás kialakítása révén felkészít a demokrácia részvételi kultúrájára és a médiumoktól is befolyásolt mindennapi élet értelmes és értékelvű megszervezésére, tudatos alakítására. A médiatudatosságra nevelés során a tanulók megismerkednek a média működésével és hatásmechanizmusaival, a média és a társadalom közötti kölcsönös kapcsolatokkal, a valóságos és a virtuális, a nyilvános és a bizalmas érintkezés megkülönböztetésének módjával, valamint e különbségek és az említett médiajellemzők jogi és etikai jelentőségével”. [8]

Jóval kevesebb figyelmet szentel a filmes, illetve kreatív médiagyakorlati oldalra, noha a magyarországi törekvésben dicséretes, hogy a médiaelmélet fontossága mellett azért ezeknek a részeknek is teret ad. A NAT-ban megjelenő médiatúlsúly azonban felveti bennem a kérdést, hogy a mozgóképkultúra- és médiaismeret nevű tantárgyat valóban a Művészetek nevű műveltségterület anyagai között kell-e tárgyalni, nem pedig inkább az Ember és társadalomnál - mint a hon- és népismeretet, állampolgári és gazdasági ismereteket, filozófiát -, ezzel is hangsúlyozva a média társadalomban igen jelentős szerepét, amelyet a különféle médiahatás-elméletek remekül bizonyítanak.

Mit hoz az új NAT?

Figyelemre méltó, hogy az új NAT szerint mozgóképkultúra- és médiaismeret már az általános iskola első osztályában megjelenik az életkori sajátosságoknak megfelelően. „A műveltségterület tartalmi elemei és fejlesztési céljai között egyaránt szerepelnek művészetpedagógiai, kommunikációs, társadalomismereti, illetve az anyanyelvi kultúrával kapcsolatos összetevők”. Gyakran a magyar nyelv és irodalom órákba integrálva magyar szakos tanárokra bízva oldják meg a mozgóképkultúra- és médiaismeret oktatását, azonban ez kimerül egy-egy irodalmi ihletésű film és egy-két sajtóműfaj tárgyalásával. A tantárgy jóval komplexebb, másrészt a munkaerőpiac is egyre több kommunikáció és média szakos elméletben és gyakorlatban is jártas embert igényel, emiatt célszerű a tanítást megfelelően képzett szaktanárokra bízni.

A mozgóképkultúra- és médiaismeret – magában foglalva a filmelméleti-filmtörténeti, médiaelméleti, kreatív médiagyakorlati aspektusokat egyaránt – olyan tantárgy lehet egy jól képzett mozgóképkultúra- és médiaismeret szakos tanár vezetésével, ami örömet okoz a diákoknak, és a benne rejlő lehetőségek miatt (akár az új médián keresztül szerveződő konstruktivista-konnektivista tanulás) a tanulást is megkedvelteti a többséggel, kiszélesítve lehetőségeiket (önkifejezés, szakma, mindennapi életből vett példákon alapuló élménypedagógia). Mindezt felismerte néhány általános- és középiskola, ezért eltekintve az óra nem szerencsés integrálásától önálló, fakultatív/kötelező tanórákként hirdette meg képzésében, olyannyira, hogy vannak úttörők is. A budapesti Teleki Blanka Gimnázium például most vezet be egy magyar-kommunikáció-média tagozatot, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium pedig mind a négy évfolyamán bevezeti a mozgóképkultúra-és médiaismeret oktatását külön tanóra keretében.

Az új médiumok hajnalán – a médiaismeret kihívásai

Noha a mozgóképkultúra- és médiaismeret egy modern tantárgynak tűnik, amelyre személyes tapasztalataim szerint a diákok igen nagy érdeklődést mutatnak, azt kell mondanom, hogy az ezzel kapcsolatos tankönyvek nem tartanak lépést a diszciplína fejlődésével. Ez komoly feladatot állít a tanárok és tankönyvszerzők elé. Az egyre inkább fejlődő technikai médiumok és társadalmi átalakulások miatt a média az egyik leggyorsabban változó tudomány, ami miatt a tíz évvel ezelőtt elkészült elméleti munkák gyakran elavultakká válnak. A 60-as évek körül a televízió ablakot nyitott a világra. Ma már ez a metafora nyilvánvalóan nem állja meg a helyét, hiszen az internet adta lehetőségek sokkal több lehetőséget és az információk közötti válogatásban sokkal nagyobb teret adnak a médiahasználóknak. A tankönyvek mégsem reflektálnak új médiumokra (tájékoztató videó), noha minden diák aktív tagja az internetes közösségi- és fájlmegosztó oldalaknak (facebook, YouTube, prezi, slideshare), amit a szórakoztatás mellett játékos formában a tanulásukra is felhasználhatna az iskola.

Prensky szerint, amikor az oktatás minőségének romlásáról beszélünk, figyelmen kívül hagyjuk a legalapvetőbb okot, mégpedig azt, hogy a diákok radikálisan megváltoztak. „Egyesek N-generációként emlegetik őket (N mint Net), mások D-generációról beszélnek (D mint digitális). De véleményem szerint a legtalálóbb és leghasznosabb kifejezés rájuk a digitális bennszülöttek (Digital Natives). Diákjaink >>anyanyelvi szinten<< beszélik a számítógépek, videojátékok és az Internet digitális nyelvét.”^{^[9]}

A médiatanár a tanulók kortársnyelvén segítő, tanácsadó, nagyon jó személyiségfejlesztő lehet, azonban ehhez szükségesek jó tankönyvek és módszertani ajánlások, még ha azok kísérleti jellegűek is. Úgy gondolom, a mai diákoknak szükségük van arra, hogy olyan kritikus médiafogyasztóvá neveljék őket, akik a világháló biztonságosan mozogva szórakoztató és oktató tartalmak oldalak után egyaránt képesek kutatni, „az internetes közösség társas szerveződései ma már az oktatást – ezen belül az elektronikus tanulási formákat – is elérték”[10] ugyanis, ami lehetőséget adhat egy hatékonyabb tanítási-tanulási folyamatra is. S már késében vannak a tankönyvírók, szerzők, hiszen a számítógépeket lassan felváltja az interaktív TV, ami újabb kérdéseket vet fel.

Összegzés

A kritikai médiatudatosság fejlesztése ma már elengedhetetlen, mondhatni a demokrácia és az egészséges személyiség kialakulásának egyik alapfeltétele, hiszen a médiumokban megjelenő tartalmak hatnak ránk: kijelölik a mindennapi beszélgetések tárgyát, azonosulási mintákat nyújtanak, szórakoztatnak és informálnak. A Nemzeti alaptantervben tárgyalt magyar mozgóképkultúra- és médiaismeret oktatása abban a sajátos és szerencsés helyzetben van, hogy szintetizálva az esztétikai- és társadalomtudományi modell mellett egyaránt figyelmet szentel a mindennapi média és társadalom kölcsönhatásának reflektív tudatosítására, valamint a kultúrát képző, értékkel bíró hazai és külföldi filmek, filmirányzatok bemutatására is, komplex képet adva a diákoknak a tágabban értelmezett kommunikáció tárgyköréből. Szükséges, hogy azt a tantárgyat elméletben és módszertanban járatos szaktanárok tanítsák. A tanulók ugyanis aktív használói és értelmezői ezeknek a médiumoknak, ezért véleményem szerint a tantárgy rendszerszerű, tanórai oktatása mindenképpen fontos, az egyre inkább fejlődő technika miatt pedig még fontosabbá válik, ami azt involválja, hogy a médiatanároknak és tankönyvszerzőknek is folyamatosan meg kell újulniuk.

[1] Szíjártó Imre: A filmesztétikától a médiaismeretig. A mozgóképoktatás Magyarországon 1960-2000.

[2] Uő: A médiatantárgy a magyar közoktatásban

[3] UO.

[4] Uo.

[5] Uo.

[6] Nemzeti alaptanterv 2012, 176.